"A
bereckiek nemcsak hitet tettek a szabadság és
testvériség eszméi mellett, hanem Gábor
Áron személyében a gátakat sodró
forradalmi áramlásnak irányt szabó
vezetöt, a harchoz eszközt gyártó müvelt,
tanult, képzett, felkészült embert is tudtak adni."
(Dr. Imreh
István)
Gábor
Áron, forradalmár, 1814 november 27-én
született Bereckben, Erdélyben. A fiatal Gábor
Áron tüzérségi ismeretekre tett szert
Gyulafehérváron. Katonai müszaki
elöadásokat hallgatott Budapesten és Bécsben.
Megismerkedett az ágyúk szerkezetével és
kezelésével.
1848 tavaszán forradalmak
törtek ki Európa szerte. Úgyszintén
Erdélyben is. Az év öszén a
császári csapatok elfoglalták Erdély nagy
részét. Még csak a Székelyföld
tartotta magát. 1848 Október 16-án
megtartották a Székely Nemzeti Gyülést. A
gyülésen az ellenállas mellett határoztak.
Gábor Áron is részt vett a gyülésen.
Az ágyú öntés lehetöségeit is
felvetette, de nem talált meghallgatásra.
Amikor Puchner,
császári tábornok, feltétel
nélküli megadásra szólitotta fel
Háromszéket, Sepsiszentgyörgyön
népgyülést tartottak Háromszék
honvédelmi bizottmányával. Meddö viták
hangzottak el, a fegyver és löszerhiány
elkeseredést váltott ki, reménytelen volt a
helyzet. Már úgy nézett ki, hogy a megadás
következik, amikor a hátsó sorokból
Gábor Áron szólásra emelkedett. " Hallom,
hogy a fötiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az
ellenség elött, mivel nincs munició, nincs
ágyú. Lesz, amennyi kell. Semmi mást nem
kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei
hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak,
s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy
piacán hat ágyú nem lesz felállitva, es
azokkal a próbalövésnél célt nem
találok, akkor én magam állok tiz
lépésnyire az ágyú elébe
céltáblának."
Legendás szavai a
jelenlevök óriási lelkesedését
váltották ki. Háromszék népe
elhatározta, hogy fegyverrel védi meg
szabadságát, és megszervezték az
önvédelmet. Gábor Áron elsö
ágyúit Erdövidéken, a Magyarhermány
melletti Bodvajon öntötte. Az elsö ágyúkat
a hidvégi ütközetnél használták
eredménnyel. A székelység megnyerte a
csatát!
A
meglepödött Puchner tábornok naplójába a
következöt irta: "A beérkezett
jelentések szerint, francia tüzérség
tartozkodik Háromszéken." Az osztrákokat
megsegitö orosz cári csapatok 1849 júniusában
benyomultak Erdélybe. Háromszék
önvédelmi hadserege julius 2-án
ütközött meg a cári csapatokkal. Gábor
Áron irányitotta a tüzéreket. Egyik
ütegtöl a másikhoz száguldott. Fehér
lován feltünt az ellenségnek és célba
vették. Két lovat is kilöttek alóla mig
végül is eltalálta egy
ágyúgolyó. Mig folyt a csata halálát
nem közölték és nevében adták ki
a parancsokat. Az ütközet gyözelemmel
végzödött. Halálának hire mindenkit
megdöbbentett. Sirhelyén 1892-ben monumentális
siremléket emeltek.
1992-ben felavatták
Gábor Áron szobrát Bereckben. A szobor Vargha
Mihály szobrászmüvész alkotása.
Bereckben Gábor Áron emlékház is van. Benne
állandó kiállitás látható:
dokumentumok Gábor Áron
életpályájáról és
szoborminták. Itt helyezték el, 1999-ben, Gábor
Áron ágyújának hasonmását. Az
emlékház elött millecentenáriumi
székely kapu áll. A kaput Bodo Csaba helybeli mester
készitette.

1991-ben Gábor Áron
Kultúrális Alapitvány jött létre. Ez
az alapitvány az intézmények és
magán személyek
adományozásából állitotta fel a
Gábor Áron szobrot. Az emlékház
fenntartását is ez az alapitvány intézi. Az
alapitvány elnöke Khell Ödön. Az
alapitvány további tevékenysége:
•
|
humánus,
politikamentes eszmék támogatása,
kultúrtevékenységeken keresztül |
•
|
népünk
történelmi múltjának feltárása,
felszinen tartása, ápolása |
| • |
tehetséges
gyermekek tanittatása/ ösztöndij
folyósitása |
| • |
a
szórványban élö magyarság
összetartása |
Az alapitvány szivesen elfogad
bármilyen adómányt.
Cimük a következö:
Fundatia Culturala "Gábor
Áron"
Khell Ödön elnök
4092 Bretcu Nr. 89
Jud. Covasna
Romania
Bank számlájuk:
Banca Romina Pentru
Dezvoltare
Agentia: Tg. Secuiesc
SV.911171500 - USA Valuta
SV.1219531500 - Rol.Lei
Fotók - Gábor Áron Emlékház
|